A PADAMED Optika és Szemvizsgáló cég alapításának ideje 1991 végére esik, tevékenységünket pedig 1992 elején kezdtük meg. Az eltelt időben kisebb költözések és átalakítások színesítették életünket, de a kezdetektől fogva folyamatosan
működünk, fejlődünk. A korábbi, 2010-ben kialakított arculatunkat 2016-ban újabb átalakítás követte, melynek során a vizsgáló helyiség kibővítésével még kényelmesebb körülményeket sikerült biztosítani vendégeink számára.
Cégünk főként szemklinikai orvosok baráti társaságából alakult és bár voltak az eltelt időben személyi változások, a vizsgálatokat végző
kollégák ma is aktív vagy korábbi klinikai gyakorlattal rendelkező szemorvosok.
A PADAMED név valójában egy rövidítés, mely első négy betűje a társaság alapító
tagjainak nevéből állt össze, míg az utolsó három betű azt jelzi, hogy üzletünkben az optikusi gyakorlaton túl,
lehetőségeink szerint szemorvosi tevékenységet is végzünk.
Rendszeres szakmai továbbképzéseken való aktív részvétellel, valamint színvonalas műszerparkunkkal igyekszünk
biztosítani minden kedves ügyfelünk részére a legmagasabb szintű ellátást.
A szem és látásvizsgálatok során a következő műszerek és tesztek alkalmazására van lehetőségünk: